Modemes kapcsolat

 

Bevezetés
Beállítások
Segítség
Ötletek

Hallgatóknak ezentúl költségtérítéses szolgáltatás

Az Egyetemi Tanács határozata értelmében november 30-tól a hallgatók (egyetemi; azaz PhD hallgatóknak nem kell fizetniük) a PPP behívó szerver szolgáltatásait csak hozzájárulás ellenében használhatják.

A hozzájárulás összege 7000 Ft/év/fő ami a hasonló sávszélességű üzleti célú szolgáltatás árának kevesebb mint 1/12-e.

A költségtérítés bevezetésére azért volt szükség, mert a behívó szerver kapacitását sikerült jelentősen növelni, (az eddigi 60 behívó port helyett már 180 áll rendelkezésünkre, és mindez még ez évben növekedni fog 300-ra.) ezáltal a Matávnak fizetendő, a behívó szervert és a Matáv hálózatot összekapcsoló ISDN30-as előfizetési díjak jelentősen többszöröződtek. Kérjük ennek megfelelően a PPP-t igénybe venni kívánó hallgatókat, hogy a mellékeltek szerint szíveskedjenek PPP azonosítójukat megújítani.

Új modemes kapcsolat

1999. július 16-tól a régi behívó rendszert egy korszerűbbre cseréltük le.

Az új access-server előnyei:

60 felhasználó kapcsolódhat egyidejűleg az Internetre ezen keresztül.

az (1) 411-6000 fővonali számról hívható. Nem kell melléket tárcsázni, így ha minden modem foglalt, akkor foglalt jelzést kapunk.

a "beépített" 56.6K-s Mica modemek nagy biztonsággal működnek.

További részletek a Bevezetésben olvashatók.

A kapcsolat teljes időtartama alatt be kell tartani az ELTE Hálózati szabályzatát!

Figyelem!

A régi azonosítók (Dockland) nem érvényesek az új rendszeren! Azokat újra kell igényelni, személyesen (ELTE Hálózatfelügyelet, Lágymányos, Pázmány Péter sétány 1/A, VI/664 ill. 6.126). Az operátori szolgálat telefonszáma: 209-0555/6800)

Az azonosító igényléséhez szükséges adatok:


oktatók estén

azonosító (lehetőség szerint valamelyik egyetemi serveren levővel egyező, pl. Ludens),

vezetéknév,

keresztnév,

ELTE azonosító,

szervezeti egység,

telefon,

fax,

e-mail


hallgatók esetén

azonositó (lehetőség szerint valamelyik egyetemi serveren levővel egyező, pl. Ludens),

vezetéknév,

keresztnév,

ETR azonosító,

kar,

szak,

értesítési cím (opcionális),

telefon (opcionális)

e-mail

 

Utolsó módosítás dátuma: 2004. február 5.
Copyright © 1999 ELTE Hálózatfelügyelet
ElteNet HotLine: 209-0555/6800